2012. május 11., péntek

...álom a nappalunk...


Az emberek azt gondolnák, hogy a repceföldön vetni és aratni lehet csak. Ám az Ismerős Arcok nevű zenekar ezt meghazudtolta, és egy Kaposvár melletti repcetábla közepén forgatta első videoklipjét. A muzsikusok 13 évnyi közös zenélés után döntöttek úgy, hogy előállnak egy kisfilmmel.
Meglepő hírrel keresett meg egyik ismerősöm minap. A videoklipek világát figyelmen kívül hagyó Ismerős Arcok zenekar élete első kisfilmjét forgatja Somogyországban, amelyre meghívást kaptunk. A dal, amelyhez klipet készítenek, a banda legújabb albumának, a Kerítést bontoknak az Ennyi című számához készül. A forgatás napján fényképezőgéppel és diktafonnal a kezemben bepattantunk az autóba, irány a repceföld. Épphogy elhagytuk a Kaposvár táblát a Szigetvár felé tartó úton, az első repcetáblánál autók gyülekeztek, jelezve a klipkészítés helyszínét.

Készül a helyszín


Mikor odaértünk a társasághoz, a klipet forgató Orban Brothers a repceföld közepén készítette elő a terepet a forgatásra, míg a zenekar jókedvűen beszélgetett, készülődött. Kicsit feszélyezte a tagokat, hogy most álltak először ilyen okból kamerák elé. Néhány felszerelés még nem érkezett meg, ami a zenekar szintetizátorosát Leczó Szilvesztert (Lecsó) kétségbe ejtette. – Azt mondták, hogy kapok egy zongorát a forgatásra. Kíváncsi leszek, hogy hogyan fogjuk becipelni a repceföld közepére. Sokkal egyszerűbb lenne a szintetizátoraimat bevinni.
Nem sokkal ezután meghozták a zongorát, amiről kiderült, hogy Lecsó semmiképp nem tudja használni, mivel lakat van rajta, a kulcs pedig sehol. Arcán nem látszódott nagy csalódottság, hiszen így legalább saját hangszerével szerepel a videón. Ezután megjelent egy fekete autó a kisteherautó mögött, amiből Kőházy „FankaDeli” Ferenc szállt ki. A számot, amihez kisfilm
készül, a zenekar vele közösen készítette. FankaDelivel együtt a sör is megérkezett, ami igazán jól jött a zenészeknek, hiszen tűző napon kellett a kamerák elé állniuk. Közben folyamatosan készülődött, beszélgetett mindenki, a muzsikusok pedig megkapták a kötelező sminket.
Nyerges Attila, a zenekar frontembere elmondta, hogy a klipkészítés nem saját ötlet volt, hanem „Fankának a fejéből” pattant ki a dolog. Be kellett látniuk, lassan 20 éve muzsikálnak különböző formációkban, 13 éve az Ismerős Arcokkal, nincs túl sok esélye annak, hogy ha ők elkészítenek egy klipet, azt bármely televízió lejátszaná. Egyrészt kinőttek abból a korból, hogy mondjuk a manapság zenecsatornának hívott gyermekcsatornán az ő dalaikat játszák, másrészt felesleges pénzkidobásnak érezték.

Nyerges Attila, a zenekar frontembere

 
Galambos Nándor az Ismerős Arcok vezetője arról beszélt, hogy a videoklippel olyan közönségeket is el tudnak érni akikhez egyébként nem jutna el a zenekar híre, zenéje.
FankaDeli először azért mondta Nándinak, hogy készítsenek egy klipet, mert azért ez az Ismerős Arcok- FankaDeli dolog minden álszerénységet kukába dobva a magyar zenei életben egy momentumnak mondható. Az Orbán testvérek akik felelnek úgymond a klipért, egyrészt jó barátai a rappernek, másrészt az Újraszületem című zenei videó az ő kezük munkája, és az volt az a képi világ, ami elnyerte FankaDeli tetszését és az Ismerős Arcokat is meggyőzte. Így kötöttek ki Kaposváron, az Orbán testvérekhez igazodva.
A repceföldön történő forgatáson FankaDeli csak megfigyelőként volt jelen, hiszen az Ő részét már délelőtt felvették egy másik helyszínen. 

FankaDeli és az Orbán testvérek
 
A videoklip Fanka elmondása szerint ha nem is egy teljesen szürreális, de mindenképpen egy nem valós, homogén világot jelenít meg.
Attila azonban nagyon keveset tudott mondani a klip vizuális megjelenítéséről, hiszen Ő is csak utasításokat kapott.
Ezelőtt két héttel még egy nagy hangárt terveztek a srácok, aztán valami ötlet jött a repcefölddel kapcsolatban, a zenészek pedig érdeklődve várják a fejleményeket.
A dobogó felépítése után bevitték a hangszereket, majd elhelyezték őket a megfelelő helyekre. Az Orbán testvérek megbeszélték a kameraállásokat, kezdődhetett a forgatás. Az Ismerős Arcok elfoglalták helyüket a felszereléseiknél, Fanka pedig érdeklődve figyelte a történéseket. A zenészeknek komoly problémát okozott a napsütés - hiszen majdnem mindannyian feketébe öltöztek -, a jókedvük azonban nem lankadt.
- Tomi, ráncold a homlokod. Legyél mérges – hangzott az utasítás Attilától.
- Ráncolom, csak a napszemüveg miatt nem látszik.
Ilyen, és ehhez hasonló kérések hangzottak el a felvételek közben. A testvérek megpróbálták minél több szögből felvenni a zenészek játékát, együtt és külön-külön is. A muzsikusok akkor kaptak pihenőt, amikor épp nem látszódtak a felvételen. Sajnálatos módon nem tudtak ez alatt a rövid pihenő alatt kivonulni az árnyékba, hiszen mire kiértek volna, addigra vissza kellett volna jönniük. Volt olyan pillanat, amikor az énekes is beállt a helyére, majd kiderült a részlet felvétele után, hogy Ő nem is kellett volna az éppen akkor forgatott részhez. Eközben Attila és FankaDeli elmesélték, hogy hogyan találtak egymásra. Amikor az Ismerős Arcok Amerikában lépett fel, a helyi vendéglátójuk autójában folyamatosan FankaDeli dalok szóltak, ahogy egyik helyszínről a másikra mentek. Attila ott kapta fel a fejét arra, hogy sok dologról egyformán tudnak gondolkodni, valamint az az igényesség, amivel Fanka a szövegeit megírja, azt mindenképp egészen egyedinek tartotta. Miután személyesen megismerkedtek, első pillanattól kezdve arról beszéltek, hogy jó volna egyszer együtt dolgozni, de akkor még nem dőlt el, hogy ki fog kinek az albumán közreműködni. Végül Attiláék voltak a gyorsabbak. 

Van aki lazíthat
 
Mivel a két zenész teljesen más stílust képvisel, ezért érdekes volt a fúzió. A dalrészleteket külön-külön írták meg. FankaDeli nevetve mesélte: körülbelül fél évig beszéltek arról, hogy Attila a saját részét majd ezen a héten küldi, majd ezen a héten küldi. Függetlenül attól, hogy Attilára aztán tényleg nem lehet azt mondani, hogy egy link alak, de valamiért így sose jött. Aztán egyszer csak küldte, és azt mondta "Ferikém mindjárt küldöm - ekkor volt körülbelül olyan tíz óra délelőtt - estére már jó lenne, hogyha visszaküldenél valamit." Úgyhogy a rapper elmondása szerint pikáns volt a történet, de Fanka estére visszaküldött neki valamit, ami nagyon tetszett Attilának. FankaDeli a kis házi stúdiójában felvette a saját részét, és úgy került tulajdonképpen el az Arcok stúdiózására, ahol összeállt a dal.
A zenészek büszkék a közös munkára, szeretik a dalt, és elmondásuk szerint a közönség
tetszését is elnyerte. A forgatás közben szó esett a másnap történő lemezbemutató koncertről is, amit Kaposváron a Szivárvány Kultúrpalotában rendeznek meg. FankaDeli elmondta, hogy sajnos csak lélekben tud résztvenni, hiszen az Arcok koncert egy időben lesz az ő szabadkai rendezvényével.
Ezután Nándi elmesélte, hogy a koncert programja leginkább az új lemezből fog állni. Mindenképp lesznek régi dalok is, hiszen lehet hogy a közönség „egy kicsit mereven áll az új nótákhoz”, így szükség van a régi számokra.
Mindeközben a kamera forgott, a stáb jókedvű volt, poénkodott egymással. – Vili! Vajon itt van wifi?

Arcok a repceföldön
 
Több órás munka után befejeződött a forgatás a repceföldön. Elkezdődött a hangszerek, dobogók és kamerák bepakolása a furgonokba. A zenészek mosolygósan, ám fáradtan léptek ki a földesútra a repce közül. A napokban arra autózó emberek talán furcsán tekintenek majd a kör alakban letarolt repcére, nem is sejtve, hogy nemrég még az Ismerős Arcok zenekar zenélt ott.
Egy újabb élmény, amivel a zenekar gazdagodott, a rajongók pedig gazdagodni fognak. 13 évnyi közös zenélés után még mindig tudnak újat mutatni a közönségnek. A klip várhatóan egy hónap múlva jelenik meg, s talán még valamelyik televízióban is látható lesz. Az Ismerős Arcok ez idő alatt folyamatosan koncertezik, hiszen „a zenész dolga, hogy zenéljen.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése