Boldogság

Ha volna rá lehetőséged máshogy csinálnád megtennéd? Hagynád, hogy elsétáljatok egymás mellett, és idegenek maradjatok egy életen át? Vagy akkor is mellette állnál, vele lennél és harcolnál érte, tudván, hogy mi lesz a vége? Megérné a küzdelmet? Akkor is ha tudod hogy fájni fog? Fájni, úgy mint még soha semmi. Vagy csak a jó dolgok éltetnének? Tudnál emlékezni csak azokra úgy, hogy közben a sok rossz, na meg a sok pofon nem üti fel sunyi fejét a gondolataidban?
Van hogy még most is csak a szépet látjuk. Egy véletlen találkozás és elég csak a szemébe nézni. Mindent elfelejtesz, és azt hiszed lehet még jó. Lehet még szép, és talán most jött el a ti időtök. De mi van akkor, ha ez sem az? Ha soha nem jön el a "mi időnk"? Belenézel a szemébe, és azt látod mint régen. A figyelmet, hogy te vagy az a nő, akire eddig várt, a szeretetet. És elég csak pár szó, hogy te csaknem eldobod érte a mostani életed? "Látom, hogy nem vagy boldog". Biztos? Honnan tudod? Hogy láthatod ezt? Mi van akkor ha vele se voltál boldog? Mi van akkor ha több szenvedést kaptál, mint boldog pillanatot? Akkor mégis honnan tudhatja, hogy most boldog vagy-e? Képes lennél otthagyni a jót, azért, aki mellett még csak boldog sem voltál? Mert hogy az nem boldogság, ha csak adsz, de nem kapsz. Ha szíved-lelked beleölöd egy olyan emberbe, aki csak akkor vesz észre, ha szüksége van rád. Ez nagyon távol van a boldogságtól.
Talán a mostani életed is. Talán tényleg igaza van, és most sem vagy boldog, hiszen a körülmények semmit nem változtak. A felállás szinte ugyanaz. Csak épp itt kapsz is egy kicsit, nem csak adsz. Jobb? Szebb? Káprázatosabb? Ez a szerelem? Hiszen nem csak te vagy az életében. Nem te vagy az egyetlen. Persze mikor kettesben vagytok, akkor csak te létezel. És amikor kilép az ajtódon? Mikor nincs melletted? Csak te vagy? Vagy van valaki más? Régebbi? Aki jobb nálad és többet ér?
Hogy fogod így tudni, hogy mégis mi az a boldogság? Hogy fog valaha is elmúlni az az égető fájdalom, ami a szívedben van? Mikor múlik el az a hatalmas tátongó űr, amit a vívódás és a szenvedés okozott? Meddig fogod bírni, hogy még egyszer végig menj azon az úton, amelyről nemrég úgy léptél le, hogy képtelen vagy továbbsétálni rajta? Miért kell ez neked? Miért nem akarod, hogy egyszerűbb legyen? Miért nem akarsz boldog lenni??

Liar

Every time i see,
My eyes,
In my reflection...
I can't help but be dissapointed,
At who i am...

Semmi sem igaz. Minden mondatom hazugsággal van átitatva. Az egész testemet hazugság járja át. Hazug vagyok. Hazug, aki még saját magát is csalóka álmokkal hitegeti. HAZUG...
Mindenki utálja a hazugokat. Hát hadd utáljam saját magam. Utálj Te is. Megteheted. Megengedem. Sőt! Utasítom! Követelem!
Utálhatsz, hisz nem tudod, hogy mi van a csomagolás alatt. Hogy ki van a csomagolás alatt.  Csöpög rólam, hogy városi lány vagyok. Aki szeret mindenhova csinosan menni, még ha nem is kellene. A legszebb csomagolást mutatja. Azt, ami ahhoz kell, hogy elfogadják. Megkedveljék. Szeressék. De ha meglátnád a valódi énem, tán sikítva menekülnél, hatalmas űrt hagyva bennem.
Rossz helyet és időt szoktam választani a harchoz. Soha nem akkor harcolok, ha kell. Most sem tettem. Nem gondoltam, hogy szükségem van rá. Mosolyogtam. Nem éreztem fájdalmat. Kis megnyugvás járt át. DE! Ez a tökéletes hazugság!

Let me go

"Touch my mouth and hold my tongue
I'll never be your chosen one
I'll be home safely tucked away
Well You can't tempt me if I don't see the day..."

Engedj el. Nem akarok többé hozzád láncolva él. Hagyd, hogy éljem az életem. Hagyd, hogy szerethessek. Nem kérek sokat. Csak hogy engedj szabadon. Hiszen... Nem is rám van szükséged...

"...The pull on my flesh was just too strong
Stifled the choice and the air in my lungs
Better not to breathe than to breathe a lie
'Cause when I opened my body I breathe in a lie..."

Nem kapok levegőt, ha veled vagyok. Pedig... Idegenek vagyunk. Közös a múltunk, de még csak most találkoztunk. Közös a szenvedésünk. A hazugságaink...

"...I will not speak of your sins
There was a way out for him
The mirror shows not
Your values are all shot..."

Bűnös vagy. Bűnös, hiszen magadhoz láncolsz. Nem engedsz szabadon. Nem engedsz lélegezni.. Nem engedsz szeretni.

"...But oh my heart, was flawed I knew my weakness
So hold my hand consign me not to darkness..."

Te vagy a gyengeségem. Ennél helytelenebb már nem is lehetne. Ennél szürreálisabb. Itt vagy a szívemben. 

"...So crawl on my belly 'til the sun goes down
I'll never wear your broken crown
I took the road and I fucked it all away
Now in this twilight, how dare you speak of grace..."

Elbaszottak vagyunk. Olyan Alkonyat módra. Az oroszlán és a bárány. 

"...So crawl on my belly 'til the sun goes down
I'll never wear your broken crown
I can take the road and I can fuck it all away
But in this twilight, our choices seal our fate..."

 Mindig itt leszel. Soha nem foglak végleg elhagyni. Mindig a szívemben leszel. Csak kérlek. Térden csúszva könyörgöm. Oldozz fel!

Pressure

Furcsa szorítást érzek a bordáim alatt. Szét akar robbanni valami bennem. A nyomás arra késztet, hogy püföljem a klaviatúrát. Írjam le a gondolataimat. Írjam le azt, amit kimondani félek. Mert ha hangos szóvá állnak össze ezek, akkor túlságosan valóságosak lesznek.

Mindig azt gondoltam, hogy engem az embereknek szeretniük kell. Ezért persze mindent megtettem. Azt akartam, hogy elismerjenek. Hogy meglássanak. Legyek valaki. Ne csak az a szürke kisegér, aki retteg, hogy nem szeretik. Vágytam a védelmező karjaidra, melyet csak egy anya adhat meg a gyermekének. Vágytam a szeretetedre, az elismerésedre. Sokszor úgy éreztem, hogy érdemes vagyok rá, és ezt meg is kapom. Aztán rájöttem, hogy nekem ez nem jár. Nem tudok olyan elvárásoknak megfelelni, melyeket nem ismerek. Mikor boldogok voltunk, csak egy illúziót láttunk. Nem szerettük mi egymást igazán soha. Nem volt meg az a bizonyos anya-lánya kapcsolat melyre én vágytam. Elképzeltem. Rengetegszer. Amikor pedig a képzeletembe burkolóztam, akkor minden tökéletes volt. Vigyáztál rám, nem hagytad, hogy rossz útra tévedjek. Szerettél. Milyen szép is lett volna. Boldogok lehettünk volna. De be kell látnunk, hogy ez csak illúzió. Határtalan képzeletem bárgyú szüleménye. Életet adtál nekem, majd utamra engedtél. Hát én is utadra bocsátalak. Menj, s légy boldog. Nélkülem…

És Te. Te, aki mindig itt vagy mellettem, pedig nem lenne kötelességed. Hát akkor felmerül a kérdés: Miért vagy itt? Miért vagy ennyire szerves része az életemnek? Miért vagyok képtelen nélküled bármit tenni? Megóvsz, nehogy eltévelyedjek. Bátorítasz, mikor arra van szükségem. Oltalmat nyújtasz, mikor más nem tenné meg. Karjaidba zársz, ahogy mások nem képesek. Védelmezel, mintha feladatod volna. Védelmezel, mint soha senki. De hihetetlen zűrzavart is keltesz. Nem vagyok képes a segítséged nélkül semmire. Te vagy az első, akihez fejvesztve rohanok. Te vagy az, aki úgy is tud rólam mindent, ha nem nyitom szólásra a számat. Miért nem zavarsz el? Miért akarsz ennyire az életem része lenni? Tudnom kell az okát. Tudnom kell, hogy mit várjak tőled. Tudni akarom, hogy meddig szándékozol maradni. Tudni akarom, hogy mikor jön el az a szívszorító, fájdalmas, mindent felemésztő pillanat, mikor kisétálsz az életemből. Üvölteném, hogy üsd le dallamunk utolsó akkordját, hogy minden kérdésemre választ kapjak. De nem sürgethetlek. Az nem lenne ugyanaz. Csak annyit kérhetek, hogy próbálj meg sietni. Nem maradhatok már sokáig ebben a sötétségben. Amíg a dalunk befejezetlen, addig nem leszek képes továbblépni. Így hát csak egy kérésem maradt. Maradj az életem része. Ne hagyd, hogy darabokra hulljak. Vigyázz rám, és oltalmazz. Amíg nem érzed úgy, hogy menned kell, addig mindig lesz számodra hely a szívemben.

A mellkasomban lévő furcsa szorítás kezd engedni. Szép lassan az üresség veszi át a helyét, ahogy az írásom végéhez közeledek. Gondolatok cikáznak a fejemben, amiket még leírni sem merek. Tudod Kedves, te, aki ebben a pillanatban e sorokat olvasod, s valószínűleg most éppen mosolyra görbül ajkad – elképzelem a bájos mosolyod, mely beragyogja mindenki életét – nagy igazságot mondtál. És tudom, ha egyszer hajlandó leszek megírni a könyvet, melyről beszéltünk, neked fog szólni. Neked fogom az első oldalon ajánlani. Mert megérdemled. A támogatásoddal, mellyel annyi mindenen átsegítettél már. A bizalmaddal, mellyel megingathatatlan alapjait hoztunk létre a kettőnk kapcsolatának. A szereteteddel, mellyel a szívembe zártalak.

Heartless

 "Ismertem az emberek túlzó kifejezését a szomorúságra - megszakad a szíve. De mindig azt hittem, hogy ez csak egy allegória, hogy a hagyomány értelmében így neveznek valamit, aminek igazából nincs lélektani kapcsolata a valósággal, mint a "vaj van a füle mögött" esetében is. Úgyhogy nem ért váratlanul a mellkasi fájdalom. A hányinger sem, az összeszoruló torok sem, és a szememet égető könnyek sem. De mi ez a feszítő érzés közvetlenül a bordáim alatt?"

Scars on my heart...

Scars on my skin...
Scars on my heart...
Scars on my soul...
Reminding me of myself...

And if i let you in,
You'll tear me apart...

So just hold me,
Wrap me in your arms,
Don't let me fall again...
Teach me,
So i don't have to learn anything more from you...

Passion

Volt, lobogó lelkünkről szólt,
miért ne élhetnénk túl? Ártatlanul..
Nyílt a perzselő egek alá,
senki sem vigyázott rá,
vágyak szavai hívtak,
nem tudom még, hová..

Úgy engedj el, hogy nem sebzel mélyen,
Úgy engedj el, ne fájjon visszanéznem,
Úgy váljunk el, hogy más válasz nincsen,
Úgy engedj el, hited ne lássam térden,
s mindig a hősöm leszel...